Történet

Egyesületünket 1994. augusztusában alapították meg azok, akik a transzperszonális szemlélettel már korábban találkoztak, és ennek értékeit életükben megtapasztalták. Az 1990-ben alapított Egészségforrás Alapítványkeretei között indult meg a transzperszonális szemléletű önismereti munka, Beáta Bishop, Angliában élő, magyar származású transzperszonáls terepauta vezetésével.

Egyre többen és többen érdeklődtek a téma iránt, és végezték el a TPW  sorozat hétvégi csoportjait. Végül, néhányan úgy döntöttek, hogy arra szövetkeznek, hogy minél több emberhez juthassanak el ezek gondolatok és lehetőségek.

Az EFA munkatársa, Füredi Erika, segített abban, hogy az Egyesület bejegyzett szervezet legyen. Tiszteletbeli elnökünk, Beáta Bishop, alapító elnök, (1994-1998-ig). Kerestük a kapcsolatokat, elkezdtük saját rendezvényeinket megszervezni. Akkor az MTE taglétszáma 100-200 fő közt mozgott.

Felvettük a kapcsolatot az Európai Transzperszonális Szövetséggel (EUROTAS.) Az ő keretik között működő East-West Projekt támogatásával  tudtunk elindítani számos saját szervezésű önismereti sajátélményű csoportot. Ezek közül a legjelentősebbek a Nyári Egyetem rendezvénysorozat, a holotrop légzés, és számos különböző szemléletű, egyedileg szervezett műhelymunka voltak. A támogatás azt jelentette, hogy a hozzánk érkező holland terapeuták, eleinte saját költségükön érkeztek, és később is mindig figyelembe vették, a magyar pénzügyi kapacitást. Így tudtuk sokak számára elérhető áron megrendezni csoportjainkat. 

Számos pszichológus, pszichoterapauta, orvos kolléga érdeklődött a kiképzés iránt, melyet hosszú szervezési munka után először, 1999-ben indítottunk el. Ezt a későbbiekben még két évfolyam transzperszonális terapeuta képzése követte – az utolsó 2019 januárjában zárult.

1996-ban, majd kezdetben három évenként rendeztük meg a Magyar Transzperszonális Pszichológiai Konferenciánkat. Némi lassulás után, 2019-ben került sor az V. Transzperszonális Konferenciára, amelynek sikere impulzust és lendületet adott az Egyesület megújításához.

Az MTE történetének legjelentősebb változása, amikor az érdeklődő nagyközönség felé is nyitott szervezetből az Alapszabály módosításával szűkebb kört megcélzó szakmai egyesületté vált 2012-ben. Ezt az irányt képviseli és viszi tovább a 2020-ban megújított jelenlegi vezetőség is.

Az MTE jelenlegi célja, hogy képzések, webináriumok, szupervíziós és esetcsoportok szervezésével szakmai műhely és közösség legyen a transzperszonális szemléletben működő segítő fogalkozásúak számára. A konferenciák szervezése pedig lehetőséget nyújt arra, hogy az interdiszciplinaritás bekapcsolásával kapcsolatot építsünk más tudományágak és tevékenységkörök képviselőivel és az alapítás eredeti célkitűzéseinek megfelelően széles körben képviseljük a transzperszonális szemléletet.